Egy kora tavaszi délutánon, épp az Internet Fiesta idején, Kankalin betért a Városi Könyvtárba. Itt beszélt meg találkozót barátjával Pipéterrel. Kis keresgélés után megtalálta a fiút a könyvtár egy félreeső sarkában. A laptopja mellett ücsörgött, mint mindig, s Mátyás király híres könyvtárának, a Bibliotheca corviniának a kódexeit bámulta.
- Szia! – üvöltötte a fülébe Kankalin, és lehuppant egy gép mellé.
- Na, merre induljak ma? - motyogta. A kislánynak bevillant, hogy a könyvtárajtón látott egy jókora plakátot Mátyás királyról. A csapból is ő folyik gondolta, s bepötyögte Mátyás nevét a googleba. A gép 841000 találatot jelzett. Gyorsan átfutotta az első 20 címet, és klikkelt Mátyás király könyvtárára. Nagyon lassan hatalmas könyvtárterem képe töltődött le, akkora könyvekkel, hogy Kankalin szája tátva maradt a csodálkozástól.
- Hű, ez gyönyörű! - Pipéter figyelj, ez tök jó! - Micsoda könyvtár! Jön valaki! – fecsegett tovább a kislány.
Pipéter Kankalin monitorjára nézett. Egy sovány, beesett arcú, kétségbeesett tekintetű, hosszú hajú férfi jött egyre közelebb, tarkabarka pongyolafélében.
- Végem van! - Hogy minek jöttem én ide könyvtárosnak? Beatrix biztos agyoncsap. Segítsen már valaki! Miska, ezért még számolunk. Ekkora balszerencsét!
-Na, ez tényleg balszerencse! – sikított most már Kankalin is. Kiment a monitorom!
- Ne bénázz! Nyomd meg az "ESC" billentyűt! - mérgelődött Pipéter.
- Könnyű azt mondani, ezen nincs is "ESC"!
A fiút elkapta a pulykaméreg, a laptopját a hóna alá csapta, felugrott és megnyomott egy billentyűt. Ebben a pillanatban a két manógyerekkel megfordult a világ. Kankalin haja az égnek meredt. Ordított egyet torkaszakadtából, Pipéter úgy-ahogy uralkodott magán, s erősen a laptopjába kapaszkodott. Egy szemvillanásnyi idő múlva mindketten ott álltak a bús képű, sovány férfi előtt a könyvtárban.
- Hát ti meg miféle szerzetek vagytok? Úgy néztek ki, mint nagy jó uram udvari bolondjai! Csak nem a felséges asszony hozatott benneteket is Itáliából? Van itt már mindenféle szerzet!
- Még hogy bolondok! - fortyant fel Kankalin.
Könyvtári manók vagyunk a XXI. századból és a Te jajveszékelésed miatt keveredtünk ide. Addig siránkoztál, hogy átzuhantunk hozzád a virtuális térbe. Egyáltalán hol vagyunk, és Te ki vagy? És mi ez a farsangi maskara rajtad?
- Nem értem a szavad, szép kisasszony. Milyen térbe zuhantatok? Ez itt Mátyás király palotája és vedd megtiszteltetésnek, hogy a könyvesházba betehetted a lábad. Egyébként Uganotti mester vagyok, Mátyás király könyvtárosa.
- Akkor kollégák vagyunk! Klassz a könyvtárad, még a csillagos ég is ide van pingálva a plafonra, de miért ilyen nagyok a könyveid?
- Ne égess, Kankalin! Nem látod, hogy egy reneszánsz könyvtárba csöppentünk. Tudhatnád, hogy csak néhány éve találták fel a könyvnyomtatást. Ezek itt mind kézzel írott könyvek, kódexek, azért ilyen nagyok. És tényleg Mátyáséi lehetnek, mert mindegyiken ott díszeleg a hollós címer - sziszegte Pipéter.
- Miért vagy így kétségbe esve Uganotti mester? – kíváncsiskodott tovább Kankalin.
- Ne is kérdezd! Beatrix királyasszony kölcsönkérte Lorenzo Medici firenzei könyvtárából, ezt a pompás Gradualét. A felséges asszony le akarja másoltatni. Ma reggel jövök a kódexért a könyvesházba, hogy átvigyem a másolóműhelybe. Hát mit látok? Egy egér összevissza rágcsálta a lapokat. Nem lehet lemásolni. Jaj szegény fejemnek! A királyasszony elevenen megnyúz engem. Agyoncsapom Miska macskát, ő az oka az egésznek. Lusta egerészni, mihaszna állat, a férgek már a fején táncolnak. Eközben Miska is előkeveredett a király kedvenc kerevetje alól, s nem zavartatva magát, nagyot nyújtózott, s tovább sétált.
- Tudok egy jó megoldást! Keress egy másik Gradualét, és másoltasd le azt! – javasolta Kankalin.
- Neked elment a józan eszed! A világon összesen két Graduale van. Az egyik Firenzében, a másik Velencében. A velenceit hét lakat alatt őrzik a dózse könyvtárában. Maga az út három hónapig tart oda, s nincs az a pénz, amiért kölcsön adnák.
- Na lássuk csak! Gondolkodjunk, mit lehetne csinálni? - sopánkodott Pipéter is. Meg van! Tudom már, mi legyen! – rikkantotta.
- Aha, igazad van - bólintott Kankalin, mert ebben a pillanatban az ő fejében is világosság gyúlt. A két manó összemosolygott, Pipéter felcsapta a laptop tetejét. Szuper, van csatlakozás. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, s egy középmagas, erős testalkatú, nagyorrú, göndör hajú férfi lépett be a könyvesházba.
- Felséges uram! - hajbókolt Uganotti.

Vajon mit talált ki a két kis manó? Hogyan segítettek Uganottinak? Na és mit szólt mindehhez a könyvesházba betoppanó Mátyás király? Írd meg a történet végét! Ne felejtsd el a két manót visszajuttatni a XXI. századba, a Debreceni Városi Könyvtárba, az Internet Fiestára!

-Á, kedves Uganottim, hogy s mint? - kérdezte Mátyás.
- Uram, királyom, a teljes kétségbeesés bénítja szívemet!
- Ó, és ugyan miért ? – kérdezte őszinte kíváncsisággal a király, ahogy Uganottihoz lépett.
- Röstellem, de a fenséges királyné parancsát nem tudom teljesíteni.
- És mi légyen az a parancs?
- A kegyelmes királyné azt kérte tőlem, hogy a könyvtár számára másoljuk le a nemrégiben Itáliából kölcsönkért Graduale-t.
- No, ez nem lehet olyan nagy falat neked és az íródeákoknak!
- Nem éppen, ebben fenségednek mélységesen igaza van - ám fránya egerek megrágták a lapokat, de úgy, hogy nemcsak a másolásuk, hanem az olvasásuk is lehetetlen! Jaj, szegény fejem, a királyné biztos szíjat hasíttat a hátamból, de ha ő nem, akkor a taljánok! – jajveszékelt Uganotti.
- Ajaj. Hát ez igen nagy csávába estél, barátom. De várj, ahogy látom, nem vagyunk egyedül. Kik ezek? És mit keresnek a könyvtáramban? – nézett a manókra Mátyás.
A manók, akik eddig oda sem figyeltek a párbeszédre, annyira elmélyülten bámultak a monitorukra, hirtelen mintha szoborrá dermedtek volna. Nagyon lassan a király felé fordultak.
- Ööö – nyögte ki Kankalin.
- Háááát- mondta Pipétér.
- No, kik vagytok, idegenek? – kérdezte szúrós tekintettel Mátyás.
- Az-az-az én nevem, öööö Kantalino. Ez-ez-ez pedig itt-itt Pipéter. Akarom mondani Pipietro – dadogta Kantalin.
- A jövő… aú! – hagyta félbe a mondokáját Pipéter, amikor Kankalin az oldalába könyökölt.
- A jövő héten érkeztünk volna Itáliából, fenséges uram, a Graduale miatt – fejezte be Kankalin.
- Nem rémlik, hogy bárki jelezte volna az érkezéseteket – felelte gyanakodva a király.
- Urunk és parancsolónk, Lorenzo Dedici mester azt a feladatot adta, hogy hazavigyük a Graduale-t, mivel más népek is igen erősen kívánnak maguknak egy-egy példányt, fenség – hajbókolt Kankalin.
- Az utunk pedig szerencsés módon hamar és biztonságban telt el, jó uram – folytatta a "mesét" Pipéter.
- Urunk nevében bocsánatodért esedezünk, fenség, hogy nem értek ide a hírek. A futárt biztos valami szerencsétlenség érte, talán útonállók támadtak rá – hajolt a földig Kankalin.
- Nos, rendben – mondta Mátyás, bár látszott rajta, hogy nem sikerült teljes mértékben meggyőzni őt a manóknak.
- Jó uram, messzi földről érkezett látogatóinkat még nem vezettem a Graduale-hoz, hiszen csak az imént érkeztek. Bizonyára fáradtak, az út porát is le kell mosniuk magukról, és szomjukat is csillapítaniuk kell. Engedelmeddel, fenség, arra gondoltam, hogy elébb pihenjék ki magukat, frissüljenek fel, aztán kerülhetne sor a könyv megtekintésére – szólt Uganotti, esdeklő tekintettel Mátyásra nézve.
- Rendben van. Jó urak, teljen kellemesen a pihenésetek – biccentett Mátyás a manók felé.
Majd a könyvtárosa felé fordult – Uganotti, jer! Beszédem van veled!
- Igenis nagyuram! – szólt összetörve a könyvtáros.
Ezzel a király és Uganotti kiléptek a könyvtárból. Kankalin és Pipéter fellélegezve roskadtak a számítógépük elé.
- Ez meleg helyezet volt – mondta Kankalin.
- Bizony ám – válaszolt Pipéter.
- Szegény Uganotti, mit kaphat most a királytól!
- Igen, igen. Nemcsak a királyné fog vele elbánni, de a Mediciek is. Micsoda bonyodalom származhat abból, ha kiderül, hogy a féltve őrzött kódex megsérült!
- Szerintem gyorsan lássunk is munkához, még mielőtt a katasztrófa bekövetkezik – adta ki a parancsot Kankalin.
A két manó a számítógép fölé hajolt, és folytatták, amit az előbb elkezdtek.
- Figyelj, az előbb valahogy bekerültünk a böngészőbe – mondta Kankalin.
- Pontosan. Talán nem kell sokat bűvészekednünk, lehet, hogy a "vissza" gombra kattintva haza is jutnánk.
- Igen ám, de akkor nem biztos, hogy ismét el tudunk jönni ide – és ha sikerül is a tervünk, Uganotti már biztos valamelyik bányában fogja fejteni a követ addigra – figyelmeztetett Pipéter.
- Ezért most itt kell megoldanunk az ügyet – folytatta Kankalin.
- Igen ám, de nem látok errefelé királyi nyomtatót, és ha jól sejtem, a te zsebedben sem lapul egy.
- Nos, ez itt a probléma – válaszolta szomorúan Kankalin.
- Szerintem mégis megoldható. Figyelj! Gyorsan megkeressük a Graduale-t az interneten – egy ilyen híres, és ahogy hallottad, féltve őrzött könyv biztos épségben átvészelte az évszázadokat. "Manapság" úgyis mindent bedigitalizálnak, talán fent van valamelyik olasz elektronikus könyvtár honlapján. Elejétől a végéig.
- Ez nagyon valószínű!
- Aztán, ha megvan, ezzel a rajzprogrammal átalakítjuk kicsit a kódex fedelét, kicsit eldöntjük, kicsit elforgatjuk, kicsinyítjük – mintha erről a könyvtárról készített fotóra tennénk rá.
- És pontosan ezt is fogjuk tenni! Hiszen a Bibliotheca corvinia internetes oldala éppen egy, a könyvtárról "készített" fotó! Nagyszerű, nagyszerű! De várj csak, attól, hogy a képre rászerkesztjük a Graduale fedelét, még nem lesz ténylegesen itt a könyv!
- Igen, de erre is van megoldás – mondta Pipéter. - Csak annyit kell tennünk, hogy a Graduale-t lementjük arról az olasz oldalról – várj csak, itt is van – és megváltoztatjuk a Bibliotheca corvinia programját. Beillesztjük a Graduale file-ját a könyvtár oldalába, és máris megnyitható onnan.
- Hogy te milyen okos vagy! Mire mennék nélküled! Még jó, hogy ezt a programozást megtanultam a mi könyveinkből. Te megcsinálod a fedelét, én pedig megírom a programot. Hamar megy ez!
- Lássunk hát hozzá!
Ezzel Kankalin és Pipéter nekikezdett a nagy munkának. Pipéter letöltötte a Graduale-t, Kankalin közben kigondolta, hogy mit is kell megváltoztatnia a könyvtár honlapjában. Amint Pipéter átengedte a számítógépet neki, azonnal végre is hajtotta a módosítást. És láss csodát – a könyv abban a pillanatban megjelent az egyik előttük lévő polcon, ahogy lenyomta az enter billentyűt!
Pipéter és Kankalin elégedetten hátradőlt. De mi ez? Az előbb még a földön ültek, nem pedig egy széken – a hátuk mégis egy támlához ért. Támla? Kezük óvasotan tapogatózott. Igencsak érdekes ez a támla, hengeres, bőrből van. Talán csak nem egy ...
- Csizma?! – kiáltottak fel egyszerre.
Mintha tűzön ültek volna, úgy pattantak fel. Hátuk mögött Maga Mátyás állt! A manók arcából egyszerrea kifutott a vér. Idegesen próbáltak mosolyogni, és próbálták gallérjukat meglazítani.
- No, drága talján mesterek, hát mit műveltek ti itt? – kérdezte Mátyás szirgorúan, bár szája szegletében mosoly bújkált.
- Ööö. , mi csak...
- Mi csak...
- Ti csak megtaláltátok a megoldást erre a felettébb kínos problémára?
- Azt-azt hiszem, igen, jó uram – felelte Kankalin.
- Sejtettem én, hogy valamiben sántikáltok! De amint látom, nem ártó szándékkal jöttetek ide.
- Igen, jó uram, mi csak segíteni akartunk.
- És nem is zavarnánk tovább – vágott közbe gyorsan Pipéter.
- Azt hiszem, nem lenne szerencsés, ha betoppanna a királyné, és ti itt lennétek – mondta Mátyás.
– Éppen eléggé dühös a Graduela elvesztése és Uganotti felelőtlen viselkedése miatt. Tudom, itt van a Graduela – nem kérdezem, hogyan csináltátok, ahogy látom, varázslók volnátok. Azt hiszem még akkor is nehéz lesz lecsillapítani a haragját, ha a könyv épségben visszatér Itáliába. Azt javaslom, hogy mihamarább térjetek haza, akárhol legyen is az. - Köszönjük, fenség, épp azt kértük volna!
- Menjetek hát. Segítségeteket köszönjük! – hajtott fejet a király a manók előtt.
- Fenség, nagylelkűségedet ismét köszönjük. Pipéter, nyomd azt a "visszá"-t!
Ezzel Pipéter rábökött a gombra. A manók lassan áttetszővé váltak, és eltűntek. Épp akkor, amikor nyílt az ajtó, és éktelen kiabálás közepette beviharzott Beatrix királyné, Uganottival a nyomában.
Pipéter és Kankalin lerogyott a székükre a könyvtárukban.
- Azt hiszem, többé nem fogom össze-vissza nyomkodni a gombokat – nyögte ki Kankalin, amint megnyugodott annyira, hogy beszélni tudjon.
- Jól mondod – válaszolta Pipéter.
- Vajon megúszta Uganotti?
- Ezt könnyen ellenőrizhetjük. Keress rá a nevére a Google-ban.
- Igen, itt van. Több helyen is megemlítik a nevét, és azt, hogy tisztes kort élt meg. Akkor Beatrix dühe mégsem volt végzetes! – könnyebbült meg Kankalin. - Azt hiszem, kapcsoljuk ki a gépet, és sétáljunk egy nagyot.
- Jó ötlet! De előbb …. – ezzel Pipéter még egy utolsó, lázas munkába fogott. Kankalin előbb kíváncsian figyelte, majd arca felderült, és harsány hahotában tört ki.
Pipéter ügyködése nyomán a Bibliotheca corvinia honlapján vagy száz egérfogó jelent meg!